E-MAIL:

mdisz@mdisz.hu

Hívj minket 10-18 óra között!

+36-30-555-4043

A SZÖVETSÉGRŐL

Elnöki üdvözlő

Tisztelt Tagunk, Látogatónk,
Szervezetünket 2016-ban alapítottuk és a háttérben dolgoztunk a drónos társadalom érdekeit képviselve a jogalkotó felé. Majd újászervezve, új névvel 2019-ben jelentünk meg a nyilvánosság előtt.
Rendkívül megtisztelő megbizatásomban, a szervezet elnökeként az elnökséggel közösesen hisszük, hogy a drónok megváltoztatják mindennapjainkat és bővítik a környezetünkről szerzett tudásunkat. Feladatunknak tekintjük, hogy kapocs legyünk a drónos társadalom, az ipar, a jogalkotó és a jogalkalmazó között. Célunk, hogy az ipar és a mezőgazdaság digitalizácóját segítsük és szervezetünk, mint tudásmegosztó felület csomópontként kösse össze a fejlődés iránt nyitott kis-, közép- és nagyvállalatokat.

Teret adunk a fejlődésnek és az innovatív ötleteknek is, hiszen StartUp Programunkon keresztül segítünk összekapcsolni a kockázati tőkét a magyarországi innovatív, induló kisvállalkozásokkal, elősegítjük azok fejlődését és növekedését. Stratégia partnerünk, a Generali Biztosító Zrt. által olyan flottabiztosítás áll a szervezet mögött, mely minden tagja számára EU jogszabályokank megfelelő kötelező drónos felelősség és jogvédelmi biztosítást nyújt az éves tagdíj részeként.

Nagy hangsúlyt fektetünk a képzésekre is, hiszen egy gyorsan fejlődő iparban a legfontosabb a naprakész tudás, ezért segítjük azon pályakeresőket is, akik szívesen ismerkednének a jövő szakmájának egyikével.
Drónos eseményekkel, workshop-okkal pedig közelebb kívánjuk hozni a jövőt a jelennel.
Közösen még erősebbek, még eredményesebbek lehetünk.

Üdvözlettel:
Daubner Csaba
elnök
Magyar Drón Ipari Szövetség

A küldetésünk

A számunkra fontos értékek, melyekért nap, mint nap feladatokat teljesítünk

érdekképviselet

Feladatunknak tekintjük, hogy kapocs legyünk a drónos társadalom, a jogalkotó és a jogalkalmazó között.   

innováció

Célunk, hogy az ipar és a mezőgazdaság területek digitalizácóját segítsük.  

szaktanácsadás

Szívesen megosztjuk sokéves tapasztalatunkat, hogy te már a legjobb döntést hozhasd meg.

tehetséggondozás

Szüntelenül keressük a fiatal tehetségeket, akiknek az innovatív ötleteihez támogatást is nyújtunk.

közösségépítés

Ingyenes drónos eseményekkel, workshop-okkal elősegítjük, tagjaink tudásmegosztását.

oktatás, fejlesztés

Nagy hangsúlyt fektetünk a képzésekre, hiszen egy gyorsan fejlődő iparban a legfontosabb a naprakész tudás.

daubner Csaba

elnök

Az MDISZ alapító elnöke, a Dronesys, a Hobbycity és a DrónAkadémia tulajdonosa, az innováció és a jövő szerelmese. A technológia evolúciója az, mely az életünket és a környezetünket új köntösbe öltözteti nap mint nap. Mi pedig imádunk már akkor kész megoldásokkal rendelkezni, amikor benned még csak ébred a vágy az újdonságra. Hiszem, hogy az általunk használt dróntechnológiák és újító eszközök megváltoztatják a mindennapjainkat és bővítik a környezetedről szerzett tudásunkat. Küldetésünk, hogy sokéves tapasztalatunk és korszerű, jövőbemutató eszközeink segítségével megmutassuk, hogy a drónok által nyújtott új nézőpontból sokkal gyorsabban, hatékonyabban és nagyobb mennyiségben gyűjthetsz olyan értékes adatokat, melyek segítik a döntéseidet, javítják az eredményességedet és erőforrást takarítanak meg számodra.

  • végzettségek Budapesti Kommunikációs Főiskola (marketing közgazdász)
    Kossuth Lajos Műszaki Iskola (repülőgép műszerész)
  • ELISMERÉSEK    Magyarország sikeres személyiségei 2021 elismerés (Britishpedia)
  • Hobbi                drónos fotózás, utazás, hajózás

Kakucsi-Csernák Zoltán  

alelnök

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetuer adipiscing elit, sed diam nonummy nibh euismod it tincidunt ut laoreet commodo consequat. Duis autem vel eum iriure tation dolore lorem ipsue magna aliquam erat the dummy text use for sample text

  • végzettségek -----
  • ELISMERÉSEK    Prima díj (2013), Dürer díj (2012)
  • Hobbi                drónos filmezés, festés